Mindent a ketogén diétáról

Ketogén diéta

Koplalás? Inkább NE!

2020. október 05. - szaboedit

pexels-bongkarn-thanyakij-3815830.jpg

 

Minden diéta alaptétele, hogy (sokkal) kevesebbet fogyasszunk el, mint a normál étrend esetén, főleg szénhidrátból. Ez így szépen is hangzik, ám ez sokak számára szinte egyenértékű az éhezéssel. Előfordulhat hogy,  furcsának tűnhet, a főtt tészta, vagy a krumplipüré után zöldségekkel és húsokkal megtölteni a hasad, sőt talán az is megfordul a fejedben: "Ugyan már, ezekkel lehetetlen jóllakni! Ez már-már koplalással ér fel!" Elárulok valamit (nem titok, de mégis): lehet éhség-érzet nélkül ketogén diétázni

A ketózis (ami a ketogén diéta alapja) nem más, mint annak az állapotnak az elérése, amikor a test a zsírt használja fel energiaként. Ezt pedig nem magától, hanem a ketonok számának növekedése miatt teszi. Hippokrátész görög orvos már i. e. 400-ban rájött, hogy a böjt, mint éhezéses kezelés sokat javít az epilepsziás rosszullétekkel küzdő embereken - tehát ha megvonunk a szervezettől bizonyos tápanyagokat, akkor a ketonok száma növekszik, ami pedig beindítja a szervezet reakcióját a fogyásra! Egyszerű, nem? Azért ennyire mégsem! Étkezés során ugyanis nemcsak szénhidrátot, hanem zsírt és fehérjét is elfogyasztasz. Hippokrátész nem tudhatta: de a szénhidrát megvonása volt a megoldás. Neked viszont ahhoz, hogy fogyj, teljesen szükségtelen éhezned. Azon túl, hogy egész nap hulla fáradt és ingerült leszel, még az anyagcseréd is gallyra vágja, amit utána keservesen tudsz csak visszaállítani. A jó anyagcsere pedig igenis szükséges a fogyáshoz! 

No, de nem ennyire gyászos a helyzet: egy rakás olyan étel van, ami azon túl, hogy kevés szénhidrátot tartalmaz, még laktat is. A ketogén diéta pedig pont erre épül: minimális szénhidrát, mérsékelt fehérjével és több zsírral. Tudtad például, hogy a kínai kel, azon túl, hogy piszok mód laktat, tele van C vitaminnal, aminosavakkal és háromszor annyi fehérjét tartalmaz, mint a hagyományos kelkáposzta? Pluszban könnyen emészthető, szóval tökéletesen beilleszthető a ketogén étrendbe. A koplalást pedig egy életre felejtsd el! Higgy nekem, sokkal jobban fogod érezni magad: Te is, és a tested is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keto-diet.blog.hu/api/trackback/id/tr1616219864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rgs 2020.10.05. 21:14:51

"Tudtad például, hogy a kínai kel, azon túl, hogy piszok mód laktat, tele van C vitaminnal, aminosavakkal és háromszor annyi fehérjét tartalmaz, mint a hagyományos kínai kel?"
Kisebb zavart érzek az Erőben.

karit 2020.10.05. 21:35:28

Nincs itt semmi zavar. A félkövér, dőlt betűs kínai kel nyilván sokkal erősebb mindenben, mint a vézna hagyományos.
Obi

W123qp 2020.10.05. 21:56:44

Óvatosan ezzel az egésszel, több zsír bevitele a szervezetbe NEM JÓ!!!
A haverom most hagyta abba eme diétáját, mert a koleszterinje elszállt, és káros eü. tünetei lettek.

Andy73 2020.10.05. 22:52:54

"Higyj nekem"
Helyesen: Higgy!

Ami a tartalmat illeti: a böjt inkább a hústól (és zsírtól) való tarzózkodást jelenti.
Az viszont igaz, hogy a szénhidrátbevitelt kell leginkább csökkenteni, de attól még a zsírt nem kellene növelni, mert az más problámákat okozhat, pl. a koleszterinnel.

szaboedit 2020.10.13. 20:45:48

@rgs: Köszönöm, a posztot javítottam. :)

szaboedit 2020.10.13. 20:48:52

@Andy73: @karit: Köszönöm, a posztot javítottam. :) Mindenkinek más diéta jön be, van,a kinek éppen a ketogén diéta az útja. De tény és való, hogy nem való mindenkinek. Pontosan emiatt született meg az újabb blogcikk: Amikor a diéta inkább árt, mint használ. Ha gondolod, olvasd el: keto-diet.blog.hu/2020/10/08/amikor_a_dieta_inkabb_art_mint_hasznal

szaboedit 2020.10.13. 20:49:49

@W123qp: Mindenkinek más diéta jön be, van, olyan, akinek pont a ketogén diéta az útja. De tény és való, hogy nem való mindenkinek. Pontosan emiatt született meg az újabb blogcikk: Amikor a diéta inkább árt, mint használ. Ha gondolod, olvasd el: keto-diet.blog.hu/2020/10/08/amikor_a_dieta_inkabb_art_mint_hasznal
süti beállítások módosítása